Vannak pillanatok, mikor nem értem miért úgy teszem a dolgokat, ahogy, vagy már haragszom is emiatt magamra... Most is. Bár tudom, az én hibám, én tehetek róla, én rontottam el... Csak tudnám miért nem lehet engem is néha felnőttként kezelni, nem azzal, hogy alkoholizálunk stb... Egyszer nem ültünk le és beszélgettünk úgy, és arról, ahogy azt én szerettem volna. Mellesleg azt sem értem, miért én vok önző, ha ő ad/vesz vmit, majd azt állítja, hogy én könyörögtem érte... már bocs.
Tudom nekem is vannak hülye pillanataim, tudom szörnyű, de mindig mindent hagyok az utolsó pillanatra, szervezőkészségem pedig nem nagyon van, de az legalább fejleszthető. Nem fogok hazudni ezután soha, senkinek!! Ennyi ember előtt megígérem... A hazugságaimmal menekültem, futottam, a valóság, és saját magam elől, a félelmeim elől; és mert nem akartam másoknak azt mondani, amit nem akartam hallani. Ennek vége! Elcsesztem, rengetg embert bántottam meg, olyanokat is akiket szerettem. Szörnyű érzés... De nem hagyja el több hazugság ezt a szájat. Meguntam futni, a következmények, a felelősség elől.
Felvállalom önmagam! Ezentúl az leszek, aki valójában vagyok, nem az akinek a környezetem, az elvárások, a család, a barátok, a haverok látni akarnak. Nem érdekel, ha azt mondják "nem vagy normális", csak önmagam vagyok... Ennyi.
Sokszor ütköztem, ha épp önmagam, épp őszinte akartam lenni. Kevesen értettek, még kevesebben akartak segíteni. De mostantól kimondom, amit gondolok, akkor is, ha pár embernek rosszu fog esni... Amit ők tettek, mondtak, az nekem esett rosszul. Röviden ennyi...
Talán nem is tartozik másokra... De kiírtam magamból és ha nem tetszik, ne olvasd! Aki pedig olvassa, annak örülök, és jó érzés, hogy érdeklik a gondolataim...
Ennyit mára. Sziasztok!!
