kedd, július 28, 2009

Elmélkedvén...


Vannak pillanatok, mikor nem értem miért úgy teszem a dolgokat, ahogy, vagy már haragszom is emiatt magamra... Most is. Bár tudom, az én hibám, én tehetek róla, én rontottam el... Csak tudnám miért nem lehet engem is néha felnőttként kezelni, nem azzal, hogy alkoholizálunk stb... Egyszer nem ültünk le és beszélgettünk úgy, és arról, ahogy azt én szerettem volna. Mellesleg azt sem értem, miért én vok önző, ha ő ad/vesz vmit, majd azt állítja, hogy én könyörögtem érte... már bocs.
Tudom nekem is vannak hülye pillanataim, tudom szörnyű, de mindig mindent hagyok az utolsó pillanatra, szervezőkészségem pedig nem nagyon van, de az legalább fejleszthető. Nem fogok hazudni ezután soha, senkinek!! Ennyi ember előtt megígérem... A hazugságaimmal menekültem, futottam, a valóság, és saját magam elől, a félelmeim elől; és mert nem akartam másoknak azt mondani, amit nem akartam hallani. Ennek vége! Elcsesztem, rengetg embert bántottam meg, olyanokat is akiket szerettem. Szörnyű érzés... De nem hagyja el több hazugság ezt a szájat. Meguntam futni, a következmények, a felelősség elől.
Felvállalom önmagam! Ezentúl az leszek, aki valójában vagyok, nem az akinek a környezetem, az elvárások, a család, a barátok, a haverok látni akarnak. Nem érdekel, ha azt mondják "nem vagy normális", csak önmagam vagyok... Ennyi.
Sokszor ütköztem, ha épp önmagam, épp őszinte akartam lenni. Kevesen értettek, még kevesebben akartak segíteni. De mostantól kimondom, amit gondolok, akkor is, ha pár embernek rosszu fog esni... Amit ők tettek, mondtak, az nekem esett rosszul. Röviden ennyi...
Talán nem is tartozik másokra... De kiírtam magamból és ha nem tetszik, ne olvasd! Aki pedig olvassa, annak örülök, és jó érzés, hogy érdeklik a gondolataim...
Ennyit mára. Sziasztok!!

szombat, július 25, 2009

Előző részek tartalmából...

Elég rég írtam utoljára, itt az ideje egy új blogbejegyzésnek.
A naditábor életem talán legmeghatározóbb élménye, segített megtalálnom önmagam, rájönni, mit hibáztam és megérteni másokat, önmagam; és persze ebben sokat segítettél Te is... Ahogy tudok, megyek tanfóra.

Tudom, mondtam lelépünk a jövő héten, vagyis még vasárnap. Ezen sokat agyaltam és arra jutottam, maradok... Az én hibám. Annyiszor hazudtam, már megrendült bennem a bizalom. Ezt eddig nem nagyon tudta rólam senki. A gteljesítménykényszer, a megfelelni akarás, a menekülés, a konfliktusok kerülése, mindre jó a hazugság. Csak nem hosszú távon. Abban az egy hétben erre is ráébredtem. Féltem, hazugsággal védekeztem, a valóság ellen...
Már nem teszem. Ez a hét jó alkalom lesz bizonyítani, hogy megváltoztam. Nem azért teszem, mert nem lennék inkább veled, nem dolgoznék inkább, hanem, mert ez jó alkalom a kedélyek lenyugtatására, egymás megértésére és bizonyítani... Menekülés helyett szembe kell nézni a félelmekkel.

Szeretlek és köszönöm, hogy kezelsz, utaztatsz, hogy vagy, hogy szeretsz. Kérlek értsd meg, miért nem "szököm el"...



Ennyit mára, viszlát a kövi bejegyzésben!

péntek, július 10, 2009

De jó is lesz...

RÖVIDEN:

  • Júlia itt
  • én Balatonedericsen
  • ma fesztiváljegy megvétele
  • vasárnap ingyenfuvar nadis táborba
  • szerdáig tábor
  • csövezés Debrecenben
  • Hegyalja
  • szombaton újra itthon

szerda, július 01, 2009

Hát...


Ez a nyár.... Végre nem egyedül töltöm programok nélkül a nyarat, hanem valakivel, akit szertek. Unalom, otthoni robot és családi nyaralás helyett fesztivál, közös programok, Szigliget, Ederics, és persze munka... végre(!).

Holnap lesz végre próba, ami már érett egy ideje... Igaz, úgy néz ki, hogy csak 3man leszünk, de legalább lesz. Jah és megkapom kölcsön a basszert egy hétre. Régi vágyam basszeron játszani és erre most lehetőségem lesz.

Mindenki álarcot visel... Aki nem, az sebezhető. Mindenkinek kell egy maszk, hogy ne lássák, hogy gondjaid vannak. Ezt mindenki másképp éli át. Van, aki vadállatként viselkedik, leplezve gondjait, van, aki a gondjait magába folytja, nehogy meglássák, megtudják, majd ha senki sem látja... Csak azok előtt vesszük le maszkunk, akiket szeretünk, akikben bízunk.
Nekem szükségem van néha arra, hogy a felgyülemlett érzéseimet almondjam valakinek... Szüleimmel meg lehet beszélni egy-két dolgot, de van, amit sajna nem és ezekről inkább hallgatok előttük. Nekem mindennél jobban szükségem van valakire, aki lélekben is mellettem áll... aki megért, elfogad és akivel beszélhetek mindenről, tabuk nélkül. Ez vagy te, aki mellett önmagam vagyok, aki önbizalmat ad és nem mellesleg értelmet is az életemnek...